UTAZÁS - SZÁLLÁS - REPÜLŐJEGY
Tunéziai UTAZÁSI INFORMÁCIÓK EGY HELYEN

Utazás előtt

TARTALOMJEGYZÉK

Hasznos

Útravaló jótanácsok

 

 

 

Fontos!

Fontos

Utazásunk megkezdése előtt feltétlenül tájékozódjunk a célország vízum -és vámszabályairól, az ehhez kapcsolódó ügyintézésről és díjakról, melyekről részletesen a "Beutazás"-menüpont alatt olvashatunk. Fontos, hogy ellenőrizzük útlevelünk, személyi igazolványunk (EU-tagállamba való utazás esetén) érvényességét, hiszen például új útlevél igénylése esetén 30 napot kell várnunk az elkészült dokumentumra. Ha kötöttünk utasbiztosítást, feltétlenül hozzuk magunkkal a biztosító által előírt dokumentumokat (részletek az "Utasbiztosítás"-menüpont alatt), beleértve a segélykérő számot is! Ne hagyjuk otthon gyógyszereinket, oltási papírjainkat (amennyiben szükséges) és legfontosabb személyes használati tárgyainkat, tisztálkodószereinket! Ügyeljünk az éghajlatnak megfelelő ruházatra (részletesen a "Mit vigyünk magunkkal"-menüpont alatt) Ha repülővel utazunk, csomagolásnál tartsuk szem előtt, hogy a gép utasterébe csak kézipoggyászt vihetünk magunkkal, célszerű tehát időben eldönteni, melyik csomagunkba mit pakolunk, így elkerülhetjük a kapkodást a reptéri csomag -és vámvizsgálatnál.

 

Mikor utazzunk?Mikor utazzunk?

Észak-Tunéziának mediterrán az éghajlata, forró száraz nyárral, és enyhe csapadékos téllel. Az északi tájat a hegyvidék és a dús növényzet jellemzi, dél felé haladva az ország felszíne egyre inkább a síkság felé közelít. A hegyekben néha havazás is előfordulhat. Minél délebbre megyünk, annál forróbbá és szárazabbá válik az időjárás. A szaharai területeken olykor évekig nem hullik csapadék.

 

 

Mit vigyünk

Mit vigyünk magunkkal?

 

Dokumentumok:

útlevél (és/vagy személyi igazolvány)
TB-kártya
autósoknak: vezetői engedély, forgalmi engedély, nemzetközi zöldkártya
biztosítás (ajánlott!)
Európai Egészségbiztosítási Kártya
bankkártya (hitelkártya)
voucher (vagy visszaigazoló e-mail a szállásfoglalásról)
készpénz (a célország hivatalos fizetőeszköze)
Ruházat, személyes higiénia:

elegendő alsóruházat, zokni
borotva, borotvahab
tusfürdő
fogkefe, fogkrém
fésű, hajszárító
testápoló
sampon
hajhab, hajzselé
dezodor
sapka
papucs, szandál
rövidnadrág
törülközö, fürdőlepedő
fürdőruha
esőkabát
Egyéb:

napszemüveg
naptej
gyógyszerek
fájdalom- lázcsillapító
kiskés, dugóhúzó, sörnyitó
kispárna
pokróc
búvárszemüveg
strandlabda
hűtőtáska
térkép
útikönyv
toll, jegyzetfüzet
telefon, telefontöltő
fényképezőgép, memóriakártya, akkumlátor, akku-töltő
övtáska, hátizsák
termosz
papirzsepkendő, wc-papír
elemlámpa

 

Gyermekkel

Utazás gyermekkel

Mielőtt nekivágnánk gyermekünkkel az utazásnak, mindenképpen kérdezzük meg gyermekorvosunkat, hogy az adott országban milyen betegségek jelenthetnek veszélyt, s kérjünk tanácsot ezek megelőzési lehetőségeiről. Egy éves kor alatti gyereket kifejezetten kockázatos magunkkal vinni, számukra ugyanis még nem ajánlott bizonyos védőoltásokkal történő védekezés, ezért védtelenek lehetnek egyes fertőző betegséggel szemben. Egy nagyobb utazás esetén azzal is érdemes számolni, hogy a hosszabb utat a kicsik nehezen viselik, ajánlott tehát hazánkhoz közeli célországot választani.

Útlevél:

Kiskorú vagy gondnokság alatt álló személy kérelmét a törvényes képviselő nyújthatja be.

A kérelméhez szükséges:

  1. a személyazonosító igazolvány, illetve születési anyakönyvi kivonat,
  2. a lakcímkártya,
  3. a kiskorú előző úti okmánya (ha rendelkezik ilyennel, illetve, ha nem kívánja megtartani az új megérkezéséig),
  4. a kiskorú 2 db igazolványképe, ha a kérelmet a jegyző vagy a külképviselet előtt terjesztették elő,
  5. illeték megfizetése,
  6. a szülő (törvényes képviselő) állandó személyazonosító igazolványa vagy más, a személyazonosságát igazoló érvényes hatósági igazolványa,
  7. a gondnok-, illetőleg gyámkirendelő határozat vagy az intézeti gyám igazolása az intézeti gyámság fennállásáról,

A szülőknek (törvényes képviselőnek) a közjegyző, a gyámhatóság, illetve az útlevélhatóság előtt tett, a magánútlevél kiadásához hozzájáruló nyilatkozata vagy a szülői felügyelet megszűnését, illetőleg szüneteltetését igazoló jogerős bírósági határozat másolata. Az utolsó pont kapcsán fontos kiemelni, hogy mindkét szülő - közjegyző, gyámhatóság, illetve útlevélhatóság előtt tett - hozzájáruló nyilatkozata szükséges a magánútlevél kiadásához. Amennyiben a szülői felügyelet megszűnt, illetve szünetel, az ezt igazoló jogerős bírósági határozat másolatára van szükség.

További információk: www.magyarorszag.hu

Repülővel:

Ha egy kiskorú olyan személlyel száll repülőre, akinek eltérő a családi neve a gyermek családi nevétől, igazolni kell, hogy a személy a kiskorú szülője vagy törvényes gyámja, vagy hogy a gyermek a szülő tudomásával, illetve engedélyével utazik. Igazolás (pl. közjegyző előtt tett nyilatkozat, anyakönyvi kivonat, személyi igazolvány, diákigazolvány stb.) szükséges mind az eltérő családnevű szülővel való együtt utazáskor, mind pedig kíséret nélküli utaztatás esetén, amelyet a gyermek szülője vagy nagykorú kísérője köteles bemutatni a jegy megvásárlásakor vagy az utazás megkezdésekor. 2 év alatti gyermekek részére a Malév járatain csecsemőjegy váltható. Ebben az esetben a baba külön üléshelyre nem jogosult, a felnőtt ölében utazik. Egy kísérővel legfeljebb egy csecsemő utazhat ölben, külön üléshely foglalása nélkül. További csecsemő részére gyermekjegyet kell váltani, amely üléshely foglalására jogosít. Csecsemő külön üléshelyen történő utazása esetén a csecsemővel utazó köteles CE vagy FAA minősítésű babaülést biztosítani. Kérésre a légitársaság babaételt is biztosít.

A „Kísérő nélküli kiskorú" (Unaccompanied Minor, UM) szolgáltatás a magyar légitársaságnál olyan 2 és 16 év közötti gyermek részére igényelhető, aki 16 évesnél idősebb utas kísérete nélkül utazik. A gyermeket az indulási állomáson a hozzátartozótól vagy meghatalmazatott személytől veszi át a Malév és mindaddig felelős érte, amíg a célállomáson az UM dokumentációjában meghatározott személynek átadásra nem kerül. A 2 és 5 év közötti gyermek csak külön légiutas-kísérővel utazhat járatainkon. A szolgáltatás díja függ az úti céltól. Az 5 és 12 év közötti gyermek önállóan is utazhat kísérő nélküli kiskorúként. Ez esetben a gyermek mind a járat, mind pedig a repülőtér személyzete részéről kiemelt figyelemben részesül. A szolgáltatás díja: gyermek díjtétel + 25 EUR / szegmens. 12 évnél idősebb, de 16 évnél fiatalabb gyermek már utazhat önállóan is járatainkon, de természetesen ebben az esetben is van rá lehetőség, hogy kísérő nélküli kiskorú szolgáltatást igényeljen gyermekének. Ennek díja: felnőtt díjtétel + 35 EUR / szegmens. Arra is van mód, hogy ilyen korú gyermekével külön légiutas-kísérő utazzon, ebben az esetben az UM díj mellett a légiutas-kísérő díját is meg kell fizetni, amely az úti céltól függ. A gyermek (UM) önálló utazásához kapcsolódó összes költséget (pl.: étkezés a tranzit repülőtéren, vízumdíj, stb) a hozzátartozó viseli.

Egyes díjtételekből gyermekkedvezmény adható. A kedvezményre az utazás megkezdésekor 2. életévüket már betöltött, az utazás utolsó szakaszának megkezdésekor azonban 12. életévüket még be nem töltött gyermekek jogosultak.

Autóval:

A gépkocsiban utazó, 150 cm-nél alacsonyabb gyereket a testsúlyához igazodó kialakítású gyermekbiztonsági rendszerben (továbbiakban: gyerekülésben) kell rögzíteni. A testsúlynak megfelelő jelöléseket feltüntetik a gyereküléseken is, a következő csoportba sorolás szerint:

0. csoport: 10 kg testsúly alatt
0+. csoport: 13 kg testsúly alatt
I. csoport: 9-18 kg testsúlyig
II. csoport: 15-25 kg testsúlyig
III. csoport: 22-36 kg testsúlyig.

GyerekülésAzokban a gépkocsikban, amelyek gyerekülés rögzítésére nem alkalmasak, 3 évnél fiatalabb gyermek nem szállítható, 3 évnél idősebb és 150 cm-nél kisebb testmagasságú gyermek is csak a hátsó ülésen utazhat. A gyermekülés rögzítésére alkalmas gépkocsikban 3 év alatti gyerekek első és hátsó ülésen is kizárólag autósülésben utazhatnak (tehergépjárművekben is). Első ülésre csak akkor rögzíthetjük az autósülést - minden esetben a menetiránnyal ellentétes irányban-, ha az üléshez nincs felszerelt légzsák, vagy a légzsák működésbe lépését előzetesen megakadályozták (kikapcsolták). Nem szállítható az első ülésen harmadik életévét betöltött, 150 cm-nél alacsonyabb testmagasságú gyerek, még gyerekülésben sem. 3 év feletti, de 135 cm alatti gyermeket kötelező a hátsó ülésen, gyerekülésben szállítani, kivéve, ha ez a gyári kialakítás miatt nem szerelhető be - például nincs a hátsó üléshez tartozó biztonsági öv. 135 és 150 cm közötti gyermek az első ülésen csak gyermekbiztonsági rendszerben szállítható, míg a hátsó üléseken akkor is, ha a biztonsági övvel megfelelően rögzíthető. A 3. életévüket betöltött, legalább 135 cm magas gyerekeket a hátsó ülésen már elegendő a gépkocsiba szerelt biztonsági övvel rögzíteni (gyerekülés nélkül), ha az öv a testmagasságához igazodik és a gyerek biztonságosan beköthető. (Ilyenkor lehet jelentőségük az ülésmagasítóknak, ha a biztonsági övrendszer nem állítható.) Nem kell továbbá gyerekülésben szállítani a gyerekeket a taxi hátsó ülésén, a mentő betegellátó terében, a menetrend szerinti autóbuszokon, illetve ha a gyerek a külön jogszabályban meghatározott, orvos által kiállított igazolással rendelkezik.

Tippek:

1. Érdemes több kisebb szakaszra bontani az utat, megállni, étkezni vagy egy játszótéren szaladgálni. Jó, ha az utazás előtt mesélünk neki a tervezett kirándulásról. El lehet mondani, vagy játékok segítségével le lehet játszani az eseménysort, hogy lélekben ő is felkészülhessen, vagy még időben feltehesse kérdéseit, elmondhassa az aggodalmait. A gyerek számára biztonságot jelentő játék, kendő, cumi stb. legyen mindig a kezünk ügyében! Lehet neki mesélni az üdülés helyéről, milyen újdonságokkal fog ott találkozni, mit lehet majd ott csinálni, kivel fog egy szobában aludni stb.

2. Strandon vagy olyan helyen, ahol többen is megfordulnak, érdemes először egy kis terepszemlét tartani a gyerekkel, tájékozódási pontokra felhívni a figyelmét. Megbeszélni vele, ha mégis elkeveredik, milyen, messziről is látható objektumhoz menjen vissza, és hogy ott fogjuk mi is keresni. Segítség a szülőnek a sokadalomban egy rikító színű, különleges mintájú sapka, fürdőruha, vagy egy gázzal töltött lufi, amit csuklóra lehet erősíteni. Nagyon gyakori, hogy több bába között vész el a gyerek. Mindenki azt gondolja, most éppen a másik figyel a lurkóra. Adott időtartamra egy konkrét személy vállalja a felügyeletet és váltsák egymást a felnőttek.

3. Ne feledkezzünk meg arról se, hogy a kicsik bőrét fokozottan kell védeni a napsütéssel szemben. Kenjük be őket minél magasabb faktorszámú, vízálló naptejjel, és ne vigyük őket a tűző napra délelőtt kilenc és délután három között. Ha pedig hosszabb időt töltenek a vízben, érdemes rájuk egy vékony, fehér pólót adni.

4. Jó, ha viszünk babakocsit, mert pakolásra is nagyon jó, és strandolás után a szaladgáló csemeték is elfáradnak, elég a csomagokat hazacipelni! Egy nagy pléd is elfér a babakocsi bevásárlóhálójában, de ha apa bevállalja, ez is nagyon jól jön, nem csak a napozáshoz, de kis uzsonnázáshoz is oda lehet telepedni, vagy egy gyors peluscserét is könnyedén megoldunk. Váltópelus, törlőkendő pelenkásoknál mindig van, de nagyobb gyerekeknél is jó a törlőkendőt elpakolni, mert ha esetleg nincs lehetőség kézmosásra, ezzel gyorsan és könnyen letörölhetjük a piszkot a kis dolgos mancsokról, máris lehet eszegetni.

 

HáziállattalUtazás háziállattal

2004-ben útlevelet vezettek be a háziállatok számára az utazás megkönnyítése céljából. Minden macskának és kutyának rendelkeznie kell ilyen útlevéllel, mely EU-szerte elismert igazolásként szolgál arra, hogy a háziállat megkapta a veszettség elleni védőoltást. Az Egyesült Királyságban, Írországban, Máltán és Svédországban továbbá azt is igazolni kell, hogy az oltás hatékony volt-e. A szükséges vizsgálatokat az Egyesült Királyságba, Írországba és Máltára történő utazás esetén legalább hat hónappal, Svédországba történő utazás esetén legalább 120 nappal az utazás előtt el kell végezni. 2012-ig bevezetnek egy elektronikus mikrochipet, amelynek célja az állat azonosításának megkönnyítése. Az átmeneti időszakban azonosításra továbbra is használható a tetoválás, kivéve az Egyesült Királyságot, Írországot és Máltát, ahol már most előírás a mikrochip.

 

Hivatal

Beutazás

Külképviseletek

 

Magyarország tunéziai nagykövetsége

Cím: 12, rue Achtart, Nord-Hilton, 1082 Cite Mahrajene - Tunis

Előhívó:(00)-(216)

Telefon: 71-780-544, 71-784-849

Ügyelet: 98-222-339, 98-928-952

Fax:71-781-264

Rendkívüli és meghatalmazott nagykövet: dr. Pataki Pál

E-mail: tun.missions@kum.hu

Honlap: www.mfa.gov.hu/emb/tunis

 

Tunisz Konzuli hivatal

Cím: 12, rue Achtart, Nord-Hilton, 1082 Cite Mahrajene - Tunis

Előhívó:(00)-(216)

Telefon: 71-780-544, 71-784-849Ügyelet: 98-222-339, 98-928-952

Fax: 71-781-264

Konzul: Pántos György

E-mail: tun.missions@kum.hu

Ügyfélfogadás: kedden és pénteken: 10.00-12.00

Konzuli kerület: Tunézia egész területe

 

Tunézia magyarországi nagykövetsége

Cím: 1025 Budapest, Pusztaszeri út 24/A

Előhívó: -

Telefon: 336-1616, 336-1617

Fax: 325-7291

E-mail: at.budapest@t-online.hu

 

VízumVízum

A magyar állampolgárok érvényes útlevél birtokában 90 napig vízummentesen utazhatnak Tunéziába. Be- és kilépéskor adatlapot kell kitölteni. Az országba való belépéshez az útlevélnek még hat hónapig érvényesnek kell lennie. A 90 napos tartózkodás túllépése esetén, kiutazáskor a többletnapok után büntetést kell fizetni a határon. Tunéziába gépkocsival érkezőknek belépéskor biztosítást kell kötniük, mert a magyarországi felelősségbiztosítás itt nem érvényes. Csak saját névre szóló, rendezett gépkocsi papírokkal javasoljuk a beutazást. A magyar jogosítványt elfogadják.

A vízumkérelmek benyújtásának és elbírálásának alapfeltételei:

Turista-vízum:

Érvényes útlevél (min 6 hónapos érvényesség a tartózkódás befejezésétől számítva), munkahelyi igazolás, az utolsó 3 hónap fizetési igazolása, személybiztosítás a tartózkodás idejére, a társadalom-biztosítás meglétének igazolása, érvényes szálloda-foglalás /kifizetési bizonylat, érvényes oda-vissza repülőjegy, a tartózkodás idejére szóló megélhetés fedezetének bemutatása (bankszámla kivonat, visa kártya).

Látogató-vízum:

Érvényes, a BÁH által kiállított hivatalos meghívólevél, érvényes útlevél (min 6 hónapos érvényesség a tartózkódás befejezésétől számítva), munkahelyi igazolás, az utolsó 3 hónap fizetési igazolása, személybiztosítás a tartózkodás idejére, a társadalom-biztosítás meglétének igazolása, érvényes oda-vissza repülőjegy.

Üzleti vízum:

A meghívó cég hivatalos levele, időtartam meghatározásával és a tartózkodás költségeinek viseléséről, a helyi cég hivatalos kiküldetési rendelvénye,  érvényes útlevél (min 6 hónapos érvényesség a tartózkódás befejezésétől számítva), munkahelyi igazolás, az utolsó 3 hónap fizetési igazolása, személybiztosítás a tartózkodás idejére, a társadalom-biztosítás meglétének igazolása, érvényes szálloda-foglalás /kifizetési bizonylat, érvényes oda-vissza repülőjegy.

 

 

VámszabályokVámszabályok

5 000 dollárnak megfelelő külföldi vagy helyi valuta vihető ki. A személyes használatra szolgáló tárgyak vámmentesen bevihetők: gyógyszer, egy fényképezőgép, egy videokamera, 200 db cigaretta, 50 db szivar, 200 g dohány, 1 liter alkohol, 5 tekercs film, 1,5 kg kávé, 1 kg édesség, 5 üveg (max. 120 ml) parfüm, valamint 250 EURO-t nem meghaladó értékű ajándéktárgy. Az ennél értékesebb tárgyak jegyzékét a tulajdonos útlevelébe bevezetik, majd kilépéskor ellenőrzik azok meglétét.

 

Utazás

Szervezett utazás

Szervezett utazás

 

Tudnivalók - repülővel:

Megrendelt repülőjegyét ún. e-ticket formájában kapja kézhez, ami azt jelenti, hogy a megadott e-mail címre kapni fog egy visszaigazolást amely tartalmazza a foglalási kódot, majd a fizetés után szintén e-mailben megkapja a repülőjegyét is. Érdemes a visszaigazolást és a repülőjegyet kinyomtatni és magunkkal vinni az utazásra. Az ügyintézésnek ez a módja rengeteg felesleges papírmunkát vesz le az Ön válláról.

2008.május 19-től a járatokat a check-in pultoknál indulás előtt 40 perccel zárják Ferihegy 2. mindkét terminálján, így a beszállító pultoknál az utasfelvétel a járat indulása előtt 40 perccel befejeződik. A megnövekedett utasforgalom és a terminálátépítés miatt javasoljuk Utasainknak, hogy indulás előtt legalább 2 órával érkezzenek ki a repülőtérre, és a beszállításhoz azonnal kezdjék meg a bejelentkezést. Az utazási információk megküldésekor az alábbi tájékoztatást feltétlenül javasoljuk: - Budapesten az utasfelvétel járat indulása előtt 40 perccel zár. - Az utas késedelmes érkezéséért a Malév nem vállal felelősséget. - Ezért kérünk minden utasunkat, hogy indulás előtt 2 (két) órával jelenjen meg a reptéren.

Figyelem! A nemzetközi repülőforgalomban a szabadon szállítható csomag súlya személyenként 20 kg (egyes esetekben ettől eltérhetnek a légitársaságok), az ezen felüli csomagokat fizetés ellenében lehet föladni. Babakocsit, autóban használatos babaülést a csomagtérben felár nélkül szállítunk (nem szükséges előre bejelenteni). Az utasaink biztonsága és kényelme érdekében az utastérbe csak egy max. 6 kg súlyú, méreteit tekintve max. 55 x 40 x 20 cm-es csomagot szabad vinni.

Tudnivalók - busszal:
Az előre egyeztetett találkozási helyszínen idegenvezetőnk várja az utasokat, ezt követi a beszállítás. A tájékozódást megkönnyíti az autóbusz szélvédőjére helyezett "Millennium Utazási Iroda"-feliratú tábla. Sürgős esetben -és csakis akkor- hívja ügyeleti mobilszámunkat! (06-20-779-4104)

Ne felejtse otthon utazási szerződését, biztosítási kiskönyvét (amennyiben kötött utasbiztosítást) a segélyszámmal és a szállásfoglalást igazoló ún. vouchert! Felhívjuk figyelmét, hogy az előzetesen meghirdetett program az időjárás függvényében változhat!

HASZNOS FOGALMAK

Voucher:
A voucher az a dokumentum, mellyel Önnek garantáljuk a foglalását, és Ön a szállás elfoglalásakor igazolja, hogy lefoglalt egy szállást/szolgáltatást a kínálatunkból. Minden adat megtalálható rajta, mely a foglalásával és a szolgáltatással kapcsolatos: a tulajdonos nevén és elérhetőségén kívül tartalmazza a szállást elfoglaló személyek számát, nevét, továbbá azt, hogy mely időszakra szól a foglalás.

BBP:
Külföldi utazás vagy tartózkodás idejére szóló betegség-, baleset- és poggyászbiztosítás. A legtöbb ilyen módozat ezen túlmenően tartalmaz különböző segítségnyújtási (assistance) szolgáltatást is. Pl. az igazolvány (kötvény) felmutatása ellenében a külhoni orvos - sürgős szükség esetén - a beteget ellátja, és honoráriumát később a biztosítóval számolja el.

Valuta/deviza:
A két fogalom nem azonos. A valuta valamely ország (országcsoport) törvényes fizetési eszköze egy más ország fizetési forgalmában, annak fizikai megjelenési formájában. Tehát például Magyarországon valuta egy US. dollár bankjegy, vagy az euró magyarországi bevezetéséig az eurós papírpénz, maga a kézzel fogható bankjegy vagy az érme. A deviza ezzel szemben valamilyen valutára szóló követelést testesít meg, ez egy nemzetközi elszámolásra szolgáló fizetőeszköz. Így például deviza Magyarországon a dollárra szóló banki betét, folyószámla, utazási csekk, utalvány, átutalás, stb.

ISIC:
Az egész világon egységesen elfogadott okmány, melynek segítségéval a tanulói státuszt igazolhatjuk. Világszerte számos múzeum, szálláshely, étterem, szórakozóhely ad rá kedvezményt, az UNESCO által a Világörökség részévé nyilvánított műemlékek az igazolvánnyal 20-50% kedvezménnyel látogathatóak. Előnye, hogy telefonkártyaként aktiválható kedvezményes hívásokra és internetezéshez.

Guide:
Az idegenvezető nemzetközi (angol) elnevezése. A kifejezés a turistakalauzokra, információs kiadványokra, útikönyvekre is használatos.

Ellátási kategóriák:

Reggeli: kontinentális vagy büfé
Félpanzió: reggeli és vacsora
Teljes panzió: reggeli, ebéd, vacsora
All inclusive: teljes panzió, bizonyos italok ingyenes fogyasztása, esetenként sport és szórakoztató programok, gyermekprogramok. A szállodaleírásban található a pontos információ arról, hogy adott esetben mit foglal magába az all inclusive ellátás.


Egyéni utazás

Egyéni utazás

Utazásunk megkezdése előtt feltétlenül tájékozódjunk a célország vízum -és vámszabályairól, az ehhez kapcsolódó ügyintézésről és díjakról, melyekről részletesen a "Beutazás"-menüpont alatt olvashatunk. Fontos, hogy ellenőrizzük útlevelünk, személyi igazolványunk (EU-tagállamba való utazás esetén) érvényességét, hiszen például új útlevél igénylése esetén 30 napot kell várnunk az elkészült dokumentumra. Ha kötöttünk utasbiztosítást, feltétlenül hozzuk magunkkal a biztosító által előírt dokumentumokat (részletek az "Utasbiztosítás"-menüpont alatt), beleértve a segélykérő számot is! Ne hagyjuk otthon gyógyszereinket, oltási papírjainkat (amennyiben szükséges) és legfontosabb személyes használati tárgyainkat, tisztálkodószereinket! Ügyeljünk az éghajlatnak megfelelő ruházatra (részletesen a "Mit vigyünk magunkkal"-menüpont alatt) Ha repülővel utazunk, csomagolásnál tartsuk szem előtt, hogy a gép utasterébe csak kézipoggyászt vihetünk magunkkal, célszerű tehát időben eldönteni, melyik csomagunkba mit pakolunk, így elkerülhetjük a kapkodást a reptéri csomag -és vámvizsgálatnál.


Parkolás Ferihegyen:

A Ferihegy parkolóba történő megérkezésekor rövid adminisztrációt követően Önt, családját és csomagjait kiszállítjuk a kívánt terminálhoz. A repülőterek 2 km távolságra vannak, ez szállításban kb. 4-5 percet vesz igénybe, a néhány perc regisztrációt is beszámítva, a menetidőt tervezve 15-20 percet vegyenek számításba. Forgalmi akadállyal nem kell számolni a reptér és a parkoló között. Ha a repülőgép indulásáig sok ideje, vagy útba esik az induló terminál, megteheti, hogy családja a csomagokkal kiszáll a repülőtéren és Ön egyedül hozza el az autóját a parkolónkba, regisztráció után kiszállítjuk az induló terminálhoz. Ha bármi oknál fogva túl későn érkezne a repülőtérre, megteheti, hogy felhív minket útközben telefonon és kollégáink kimennek autójáért és visszahozzák azt a Ferihegy parkolóba. Visszaérkezésekor a repülőtérre miután átvette csomagjait, kérjük hívja fel a parkoló kártyán található mobil számot (06/30 5533100), amit lehetőség szerint érdemes mobiltelefonjába már induláskor elmenteni, és kollégáink perceken belül megérkeznek Önért és családjáért. Csomagjai cipeléséről is kollégáink gondoskodnak.Ha gépjárművünket a reptérnél kívánjuk hagyni, éljünk a fedett, őrzött parkoló előnyeivel. Díjszabás és információk itt:

http://www.repterparkolo.hu/

További parkolási lehetőség:

http://www.fedettparkolo.hu/

RepülővelRepülővel

A Tunisair légitársaság flottáját az 1990-es évek végén újították fel, a repülőtéri biztonság kiváló, sőt néha túlbiztosítottnak tűnik. A magyar utazási irodák által bérelt charterjáratok (Nouvelair) is kifogástalanok. Magánlégitársaságokról szólva meg kell említeni a Tuninter gépének 2005. augusztusi szicíliai katasztrófáját. A Tuninter légitársaság garantálja a belföldi csatlakozásokat: Tunisz-Dzserba; Tunisz-Tozeur; Tunisz-Sfax; Tunisz-Gafsa; Tunisz-Tabarka és Monastir-Tabarka között.

Tunézia 7 nemzetközi repülőtérrel rendelkezik:

Tunisz/ Carthage; Skanes/ Monastir; Djerba/ Zarzis; Tozeur/ Nefta; Sfax/ Thyna; Tabarka/ 'November 7'; Gafsa/ Ksar.

 

AutóvalAutóval

A folyamatosan fejlesztett közúti hálózatnak köszönhetően legfeljebb a helyi vezetési szokások jelenthetnek potenciális „veszélyt” – ugyanakkor a déli sivatagi övezetekben a rendkívüli időjárási körülmények, néhány régióban a hirtelen lezúduló özönvíz-szerű esők okozhatnak néha tragédiába torkolló baleseteket. A vasúti közlekedés túlzsúfoltsága és a gyakori lopások miatt nem ajánlott. A tunéziai közlekedési hálózat központja a főváros, Tunisz. 2004-ben 18997 km közúthálózat volt jelen Tunéziában, amiből 12310 km szilárd burkolatú volt. Az ország közúton megközelíthető Algériából, Marokkóból, Egyiptomból és Líbiából. A fontosabb városok között jó utak húzódnak. Autópálya a főváros, Tunisz és Sousse között húzódik, továbbá ez folytatódni fog Sfaxig.

TaxiTaxi

Sárga taxik csak városon belül közlekedhetnek; a sofőrön kívül legfeljebb négy személyt szállíthatnak, abban az esetben, ha az egyik utas egy évnél fiatalabb gyermek. Az alap tarifa 330millim, amely 45 másodpercenként 30 millimmel emelkedik. Éjszakai fuvarért (21.00-05.00) 50 % felárat számolnak. Méreten felüli csomag esetén pótdíjat kell fizetni. A repülőtér és a városközpont közötti útra fix tarifa érvényes.
Allo taxi: tel  71 783 311-71 840 840
Grands taxi: bármely területen közlekedhet.
Taxi Louage: a taxi társaság kocsijai előre megszabott indulás és útirány szerint közlekednek, és Tuniszból indulva minden régióban szolgáltatást nyújtanak:
- Ban Saadoun állomásról észak és északnyugat felé (Bizerte és Tabarka),
- Bab Alioua állomásról Cap Bon(Hammametbe) és Sahel (Sousse/Monastirba),
- Moncef Bey állomásról Djerbába és dél felé (Tozeur)


VonattalVonattal

Tunéziában összesen 2152 km vasútvonal van; ebből 468 km normál nyomtávú (1435 mm-es), valamint 1674 km keskeny nyomtávú (1000 mm-es). Az ország vasúthálózata nem jelentékeny, inkább a magyar HÉV-hez hasonló jellegű. Vasúton Algériából és Marokkóból közelíthető meg Tunézia. A vonalakat az SNFCT, a tunéziai vasúttársaság üzemelteti. A tuniszi állomásról induló vasúthálózat lefedi az ország turisztikai szempontból legfontosabb területeit. Az S. N. C.F. T. periférián közlekedő hálózata magában foglalja a Tunisz-Hamman-lif, Bordj Cedria és Sousse-Monastir-Mahdia vonalakat is.

 

HajóvalHajóval

A tunéziai kompjáratok biztonságosak, a nyári csúcsszezonban viszont túlzsúfoltak, nagyon nehéz a helyfoglalás.

 

 


Utasbiztosítás

Utasbiztosítás

Irodánkban közvetlenül, vagy banki átutalással is intézheti biztosításkötését, az adott számlaszámunkon. További információk:

http://www.portugaliaiutazas.hu/portugaliai_biztositas_content.html

EgészségEgészség

 

Az ország népességének egészségügyi helyzete kielégítő, a turisták által látogatott régiókban az általános közegészségügyi helyzet jónak minősíthető. Tunézia rendelkezik a régió legjobban kiépített és felszerelt egészségügyi hálózatával. Tömeges járványokról nincs tudomásunk – az egészségügyi hatóságok az ország húzóágazatának számító turizmus érdekeit szem előtt tartva igyekszik megfelelő rendszabályokkal távol tartani ezeket az országtól. Ugyanakkor az utóbbi tíz év során helyben is megjelent az AIDS és a kábítószer-élvezethez kapcsolódó problémák.

 

Oltás

Ajánlott oltások

Kötelező oltás: nincs

Ajánlott: Hepatitis A, B

 

 

Egészségügyi csomagAjánlott egészségügyi csomag

 

 

általános gyógyszerek
vitaminok (multivitamin)
láz -és fájdalomcsillapító
torokfertőtlenítő
fertőtlenítő, sebtapasz
szúnyog -és kullancsriasztó
steril lap (géz)
hintőpor
kenőcs ízületi gyulladásra

 

 

PénzügyekPénzügyek

 

 

 

 

Fizetőeszközök

Fizetőeszközök

Tunézia pénzneme a dinár (kb. 0,80 €), váltópénze a millim. (1 dinár =1000 millim). A dinár behozatala, kivitele tilos.

 

 

 

BankBankok

Külföldi valuta, bankkártya, stb. minden különös megszorítás nélkül behozható. Ha a behozatalra kerülő valuta összege meghaladja az 1000 dinárnak megfelelő összeget, azt a megfelelő űrlapon szükséges feltüntetni. Külföldi valuta beváltható a kikötőkben, reptereken, szállodákban található pénzváltó irodákban vagy bankban a Tunéziai Bank árfolyamán. Érdemes megtartani a bizonylatot.

Bankok nyitva tartási ideje:

télen: hétfőtől - csütörtökig: 08:00-11:30 és 14:00-17:00, pénteken: 08:00-11:00 és 13:30-16:00.

nyáron: hétfőtől - péntekig: 08:00-11:00.

 

Hasznos tudnivalók

 

KözbiztonságKözbiztonság

Tunézia egyöntetű vélekedés szerint a turisták számára egyértelműen biztonságos ország. A rendőri jelenlét szembetűnő, az állomány segítőkész. Kisebb lopások ennek ellenére időről-időre előfordulnak, ezért javasoljuk, hogy a turisták ? különösen a bazárban ? értékeikre fokozottan ügyeljenek. Zseblopások esetén az utas kárának megtérülése szinte teljesen kizárt, a tetteseket általában nem sikerül elfogni. Bejelentés esetén a rendőrkapitányságok kizárólag azt igazolják, hogy a külföldi állampolgár bejelentette tárgyainak elvesztését. A rendőrőrsök még ilyen jegyzőkönyvet sem adnak ki, csak naplózzák a bejelentést. Általában ezek egyike sem elegendő a biztosítási kárigény érvényesítéséhez. Lopásról ugyanakkor csak a tettes elfogása és a bűncselekmény bizonyítása esetén állítanak ki jegyzőkönyvet.

 

Szokások

 

BorravalóBorravaló

A turizmusban általánosan elfogadott normák szerint, kb. a szolgáltatás értékének 10 %-a az ajánlott borravaló.

Baksis:

Ez a borravaló bármilyen szolgáltatásért, amelyet bármelyik helyi lakos Önnek nyújt. Sokszor tekintet nélkül arra, hogy kérte vagy sem. Ezért mindig hordjon magánál elegendő aprópénzt, mert borravalót kérhetnek a helyiek márcsak azért is, hogy lefényképezkednek Önökkel.

 

GYIKGYIK

 

-EU-tagállamba való utazáskor elegendő-e a vezetői engedély (jogosítvány) a személyazonosság igazolásához?
-Nem, a jogosítvány nem elég. Az Európai Uniós csatlakozás napjától (2004. május 1.) a magyar állampolgárok az unió tagállamaiba az 1991. április 1-je előtt kiállított igazolvánnyal (kemény borítójú, népköztársasági címerrel), az 1991. április 1-je után kiállított igazolvánnyal (puha borítójú, köztársasági címerrel), a 2000. január 1-je után kiállított igazolvánnyal (kártya formájú, műanyag), illetve 2000. január 1-jét követően kiállított ideiglenes személyazonosító igazolvánnyal is utazhatnak.

 

-Mit tegyek, ha várhatóan több órás késéssel érkezem az előre lefoglalt szállásra?
-A lefoglalt szállásokat a legtöbb helyen este 20.00-ig kell elfoglalni. Ha Ön előre tudja, hogy erre az időpontra várhatóan nem tud odaérni, már foglaláskor mindenképpen jelezze irodánk felé, hogy intézkedni tudjunk.

 

-Fizethetek-e Prágában euróval?
-Nem, minden országban csak a hivatalos fizetőeszköz használható, amely Csehországban jelenleg a korona. Ellenben Szlovákia 2009 januárjától bevezette az eurót, itt fizethetünk a közös valutával.

 

-Az Európai Unión kívüli országba utazom. Milyen beutazási feltételeknek kell megfelelnem? Milyen dokumentumokra lesz szükségem?
-Az egyes országok vízum-,vám- és egyéb rendelkezései nagyon eltérőek lehetnek, tájékozódáshoz kérjük látogassa meg az ország xutazas-honlapját (például Törökország esetében a törökországiutazás.hu weboldalt), vagy a Külügyminisztérium honlapját!

 

-Köthetünk-e a Millennium Utazási Irodánál biztosítást?
-Igen. Irodánkban EUB-biztosítás köthető, mely sok előnyt hordoz. Ez többek között megmutatkozik az árakban is. Bővebb információt az egyes honlapok "biztosítás" menüpontja alatt találhat.

 

-Hol található a Millennium Utazási Iroda irodája?
-Irodáink Budapesten a II. és a VI. kerületben találhatók. Budai oldal: Irodánk a Fény utcai piac és a Mammut üzletház szomszédságában található, közvetlenül az utcáról nyílik. Címünk: 1024 Budapest, Fény u. 2. Pesti oldal: A Király utca és az Oktogon közé esik a Szófia utca. Szervezőirodánk a belső udvarról nyílik, a kaputelefonon egyértelműen jelezve, hogy hová kell becsengetni. Címünk: 1068 Budapest, Szófia u. 15. fsz. 1.

 

-Lejárt az útlevelem érvényességi ideje. Mennyit kell várni az új útlevélre?
-Az igénylést követően a hatóság 30 napon belül készíti el a magánútlevelet. A soron kívüli eljárás (természetesen plusz díj ellenében) öt munkanapot vesz igénybe. A kérelmező az útlevelet postán kapja meg, de kérheti azt is, hogy az okmányirodánál vegye át.

 

-Szeretném magammal vinni házikedvencemet külföldre. Szükség van-e a kutyusok és cicák számára valamilyen dokumentumra?
-Igen, a határokon fel kell mutatni a kutyák, macskák és vadászgörények számára kiállított egységes igazolványt, amelybe bevezették a veszettség elleni oltást, és a galandféreg ill. kullancs elleni kezelés tényét is (mikro-chippel vagy tetoválással is el lehet látni a házi kedvencet). Egyesült Királyságban, Írországban, Máltán és Svédországban azt is igazolni kell, hogy az oltás hatékony volt (oltási bizonyítvány, lehetőleg két nyelvű). A szükséges vizsgálatokat legalább 6 hónappal utazás előtt el kell végeztetni.

utazás kereső
Zászló